Az előző bejegyzésben megosztottam Veletek a kezdeteket, és hogy hogyan is ismerkedtem meg a rock zenével. Most pedig nézzük, hogy miket fedeztem fel a Whitesnake után...
Először persze a heavy és a power metal korszakom jelentkezett, például nagyon sok Helloween-t hallgattam. Majd folyamatosan ismerkedtem meg az olyan zenekarokkal, mint a Freedom Call, Gamma Ray, HammerFall, Brainstorm, Edguy, Pink Cream 69, Sonata Arctica stb.
Byff Byforddal, a Saxon énekesével és Andy B. Franckkel,
a Brainstorm énekesével a 2005-ös Sziget fesztiválon
A klasszikus rock zenekarokkal, mint az Iron Maiden, Deep Purple, Judas Priest, Dio, Rainbow, KISS, Guns N' Roses, később ismerkedtem meg. Valószínűleg jobb is volt így, 14-15 évesen már jobban tudtam értékelni zenéjük nagyságát.
A későbbiekben persze mindenféle zenei irányzat felé kacsingattam. Megismerkedtem a thrash metallal a Kreator, a Testament és az Annihilator segítségével. Hallgattam egy kis death és black metalt a skandináv zenekarok jóvoltából, a progresszív zenével viszont a Dream Theater, a Queensryche és a Symphony X ismertetett meg.
Russell Allen énekessel 2011-ben
És még sorolhatnám a különböző stílusokat, tényleg mindenfélét hallgattam és hallgatok most is. Ezt elsősorban édesapámnak és zenei gyűjteményének köszönhetem, na meg annak, hogy tényleg mindenfélét meghallgattatott velem, sosem engedte, hogy olyan stílusról mondjak véleményt, amit nem ismerek eléggé. Meg persze ott volt a nevelési módszere... egyszer egy angol dolgozat írása közben nem jutott eszembe a fekete szó, mire "büntetésképpen" végig kellett hallgatnom a Black Sabbath teljes diszkográfiáját.
Tony Martinnal az idei cseh Masters Of Rock fesztiválon
Büszke vagyok rá, hogy annyi koncertre eljutottam, és hogy annyi zenésztől sikerült aláírást, pengetőt, dobverőt, közös fényképet szereznem. Legalább annyival hozzá tudok járulni apu fantasztikus gyűjteményéhez, hogy segítek neki dedikáltatni őket. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem. Nagyszerű érzés, amikor az előtted álló művész megcsodálja a "borítókupacot", amit a kezedben tartasz... Egyfelől büszke lehetsz, érzed a szeretetet, amit cserébe kapsz, másfelől jó érzéssel tölt el, hogy támogatod a zenekarokat, ahelyett hogy ELLOPNÁD a zenéjüket az internetről. Tudom, hogy nem mindenki engedheti meg magának, hogy megvegye azokat az albumokat, amik érdeklik, de akkor sem értem, miért nem elég az, hogy az illető meghallgatja pl. YouTube-on a dalokat, miért kell letölteni? Azok a dalok a zenészek szellemi termékei, a munkájuk eredménye, és igen, a letöltés egyenlő a lopással, amit büntetni kellene...
Ville Valo-val, a H.I.M. frontemberével 2006-ban
Eléggé elszaladt az idő, most már én is kikapcsolom a laptopot, de van még jó pár izgalmas történet, amit szívesen megosztanék Veletek, úgyhogy várok vissza mindenkit. Jó éjszakát!
Udo-val a februári koncert után
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése