Nagyon szerencsésnek tartom magam, mivel koromhoz képest nagyon sok koncerten ott lehettem, és több zenésszel sikerült is találkoznom.
Az egyik legkülönlegesebb koncertet, amin részt vehettem, Jon Lord adta Győrben a Filharmonikusok és a Cry Free zenekar kíséretében 2010-ben. Nagyon lenyűgöző volt az egész este, Jon Lord saját dalai mellett természetesen a Deep Purple klasszikusok sem maradhattak el. Azért is volt különleges az este, mert ez volt az egyetlen eddigi alkalom, amikor egy számomra nagyon kedves dalt, a Child In Time-ot élőben hallhattam. Valószínűleg ez volt az utolsói, hacsak nem látogatok el végre egy önálló Cry Free koncertre, sajnos Gilan hangi adottságai már nem engedik meg, hogy ezt a zseniális számot felvegyék a set-listre. Külön öröm volt számomra, hogy találkozhattam személyesen is a Hammond-orgonák mesterével, abban a pár percben egy igazi úriembert ismerhettem meg. Igaz, látszott rajta, hogy mennyire elfáradt, ennek ellenére volt ránk pár perce, aláírta a relikviákat és kedvesen "pózolt" a közös fényképekhez.
Az egyik legkülönlegesebb koncertet, amin részt vehettem, Jon Lord adta Győrben a Filharmonikusok és a Cry Free zenekar kíséretében 2010-ben. Nagyon lenyűgöző volt az egész este, Jon Lord saját dalai mellett természetesen a Deep Purple klasszikusok sem maradhattak el. Azért is volt különleges az este, mert ez volt az egyetlen eddigi alkalom, amikor egy számomra nagyon kedves dalt, a Child In Time-ot élőben hallhattam. Valószínűleg ez volt az utolsói, hacsak nem látogatok el végre egy önálló Cry Free koncertre, sajnos Gilan hangi adottságai már nem engedik meg, hogy ezt a zseniális számot felvegyék a set-listre. Külön öröm volt számomra, hogy találkozhattam személyesen is a Hammond-orgonák mesterével, abban a pár percben egy igazi úriembert ismerhettem meg. Igaz, látszott rajta, hogy mennyire elfáradt, ennek ellenére volt ránk pár perce, aláírta a relikviákat és kedvesen "pózolt" a közös fényképekhez.
Joh Lorddal a győri koncert után 2010-ben
Minden idők egyik legnagyobb gitárosának tartják Yngwie J. Malmsteent. Vele is sikerült találkoznom a 2013-as Masters Of Rockon. Sok pletyka terjeng arról, milyen nehéz Malmsteen-nal együtt dolgozni, régebbi zenésztársai közül sokan csak az "asshole" jelzővel illették, amikor kérdeztem róla... Azt a borítót, amelyiket már Jeff Scott Soto dedikálta, egyszerűen nem volt hajlandó aláírni, egy másikat is visszaadott, egy válogatásalbumét, szerinte neki nem volt ilyen lemeze. Persze tudom, hogy zseniális a maga nemében, és hogy mennyi mindent letett az asztalra... annak idején! Ugyanis azt a bizonyos cseh fellépést jó szívvel sem nevezném koncertnek. Igaz, zenekarral érkezett, de rajta kívül senki sem volt érdekes, előtérbe helyezte saját magát, a technikusába szó szerint belerúgott, amikor az nem tette fel időben a pengetőket. A csávó feje kétszeresére dagadt a túlzott alkoholfogyasztástól, a nyakában lógó aranyfukszok árából pedig legalább egy hétig vacsorázhatnék a családommal Budapest legdrágább éttermében... De hát ő mégiscsak Malmsteen!
Januárban két hetet töltöttem Oslóban, elsősorban a nyelvgyakorlás miatt mentem, de hát kellemest a hasznossal alapon a koncertek sem maradhattak el. Megnéztem kint a Deep Purple-t és a nemrég alakult Nordic Beast elnevezésű szupercsapatot. A Nordic Beast egyelőre egy feldolgozás zenekarként üzemel, bár ígérték, a közeljövőben saját dalokkal is jelentkezni fognak. Az öttagú zenekar frontembere a Wig Wam énekese, Åge Sten Nilsen, aki a skandinávoknál igazi celebnek számít, ebben az esetben a szó jó értelmében. A dobok mögé a legendás Motörhead-tag, Mikkey Dee került, a basszusgitáros pedig Hal Patino, aki eddig a King Diamondban zenélt. Valamint két tag csatlakozott a svéd Europe zenekarból is, a gitáros John Norum és a billentyűs Mic Michaeli. Az első koncertjüket az oslói Rockefeller Music Hallban adták. Igazi best of showval készültek az anyazenekarok dalai közül, igaz, nem ragaszkodtak minden esetben az eredeti változat pontos másához, Mikkey Dee például jó pár dal esetében felturbózta az alapot. Mindkét norvég bulin nagyon jól éreztem magam, és az még csak tovább tetőzte jókedvemet, hogy a város egyik szállodájában sikerült találkoznom a zenekarral.
Januárban két hetet töltöttem Oslóban, elsősorban a nyelvgyakorlás miatt mentem, de hát kellemest a hasznossal alapon a koncertek sem maradhattak el. Megnéztem kint a Deep Purple-t és a nemrég alakult Nordic Beast elnevezésű szupercsapatot. A Nordic Beast egyelőre egy feldolgozás zenekarként üzemel, bár ígérték, a közeljövőben saját dalokkal is jelentkezni fognak. Az öttagú zenekar frontembere a Wig Wam énekese, Åge Sten Nilsen, aki a skandinávoknál igazi celebnek számít, ebben az esetben a szó jó értelmében. A dobok mögé a legendás Motörhead-tag, Mikkey Dee került, a basszusgitáros pedig Hal Patino, aki eddig a King Diamondban zenélt. Valamint két tag csatlakozott a svéd Europe zenekarból is, a gitáros John Norum és a billentyűs Mic Michaeli. Az első koncertjüket az oslói Rockefeller Music Hallban adták. Igazi best of showval készültek az anyazenekarok dalai közül, igaz, nem ragaszkodtak minden esetben az eredeti változat pontos másához, Mikkey Dee például jó pár dal esetében felturbózta az alapot. Mindkét norvég bulin nagyon jól éreztem magam, és az még csak tovább tetőzte jókedvemet, hogy a város egyik szállodájában sikerült találkoznom a zenekarral.
Mikkey Dee-vel Oslóban a Nordic Beast első fellépése előtt
Oké, holnap korán kell kelnem, most inkább a mesélés helyett az ágyikómat választom, de mindenképpen folytatni fogom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése